Még nem tudom, hogy hogy fogom elkezdeni ennek a blognak az írását. Régóta tervezgetem, hogy egyszer megírom a családmesénket. Tulajdonképpen ezért is akartam blogot írni, mert akkor talán nem érzek kényszert, hogy folyamatosan írnom kell. Írok, ha kedvem és időm van, nincs műfaji megkötés.
Az én családomban nagyon sok karizmatikus nő élt, él. Talán azért is akarom annyira megírni a történetüket, mert nem voltak hírességek, sem történelmi személyiségek, mégis azt hiszem, hogy talán többet lehet tőlük tanulni. Megérdemlik, hogy legalább néhány egyszerű sorban elmeséljem az életüket. Mikor meghalt a nagymamám, akkor tudomásul vettem. Aztán kezdett el egyre jobban és jobban hiányozni. Azóta meghalt a testvérem, az édesanyám, az apukám. És akkor jöttek azok a kérdések, amikre már senki nem tudott felelni. Jöttek azok az emlékek, amikre már senki más nem emlékezett csak én. Ettől néha annyira szegénynek és magányosnak éreztem magam, hogy akkor fogalmazódott meg bennem, hogy le kell írnom az emlékeimet. Mi van, ha a gyerekeim is egyszer ennyire magukra maradnak a kérdéseikkel, az emlékeikkel.
Hála Istennek nagyon messzire visszavihetek mindenkit az időben. Legkisebb gyerekem Waldorf iskolába járt, ahol feladat volt, hogy készítsenek családfakutatást. Az eredményt rajzban és írásban is el kellett készíteniük. Akkor még volt kitől kérdezni, mert volt aki válaszoljon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: